Kontroll

“Én nem kérek mást
Csak elég időt
Igazán
Érteni, keresni Őt
Aki félt és remél
És meghív, hogy láss
Igazán
Csak időt
Én nem kérek mást”

A terhesség a kontrollvesztés érzését is hozhatja.

Egy mondat, ami beindít. Sokat gondolkodom a gyerekvállaláson. Jó lenne, akarom, mit szeretnék? Megannyi kérdés, gondolat, álom. Még ha sikerülne is minden akadályt elgördíteni az útból, egyáltalán befogadná-e a testem? Sikerülne-e kihordani? Szeretni? Nem megőrülve félteni? Mi lesz, ha lány lesz és beleőrülök a féltésébe? Mi lesz?

“Pánikba esek, ha valami nem úgy van, ahogy akarom, mert félek, hogy elveszítem a kontrollt a saját életem felett.”

Valaki tökéletesen megfogalmazta ezt egy fórumon. Ugyan abban a cipőben járunk. Abúzus. Szép szó. Haha. És ami vele jár, az borzalmasabb mindennél. Ahogy 4-5 évesen felnőtté válsz egy pillanat alatt. Megtanulsz hazudni, elrejteni az érzelmeidet. Csak meg ne tudják. Nehogy lássa valaki a szégyenedet. Bezársz. Mindenki előtt. Nem értik, sőt, nem is akarják megérteni, hogy miért van mindig egyedül ez a gyerek. Miért kaparássza véresre a kezét, lábát, miért bántja magát? Hogy nem vették észre? Észrevették, csak nem akartak/tudtak foglalkozni vele. Mert minden más fontosabb volt, mint az egy szem, később nagyobb lányukkal foglalkozni. Milyen titkot rejtegethet? Így válik valakiből befelé forduló, befelé élő valaki, akinek az önbecsülését, önbizalmát teljesen aláássák ezek a dolgok. De még rá is tettek egy lapáttal. Nem lett ötös a dolgozat, négyes, hármas? Durr egy pofon. A 120 kilós apámtól. Szép. Így bízzon valaki, így várja, hogy megvédjék? Anyát sem kellett félteni. Fakanállal. Az az igazi. Látom magam előtt azt a rettegő kislányt, aki nem érti, hogy ez ekkora bűn volt. Már látom, hogy másképp nem tudták megoldani, ezt látták otthon. De megbocsájtani nem tudok.  A bizalmam elveszett. A biztonságérzetem elveszett. Miután kiderült a kis titkom, senki nem tett semmit. Szégyen, szánalom. Most sem védenek meg. Tönkretette az életemet, a gondolkodásomat és él, mint Marci hevesen. Ez az igazi szívás. Magamnak kell jól lennem. Tudom. Akarom. De a düh szétfeszít. Meg kell valahogyan torolnom, mert felemészt. Leverni azon, aki bűnös, nem a bűnteleneket bántani magam körül. Magamban. Feloldozást kérek. Megnyugvást. Egyszer.